Mindig is el akartam jutni Közép-Amerikába, de azt sose gondoltam volna, hogy hajóval fogom átszelni az Atlanti-óceánt. Számokkal így tudnám összefoglalni a NomadCruise-t: 1 luxus ócenánjáró, 260 digitális nomád, 37 nemzetiség, 2 hét utazás, napi 3 előadás + 5 workshop, 3 Karib-sziget, 13 buli, korlátlan étel és ital, 750 euro. Persze ez sokkal több ennél, ez egy kapcsolatépítő út, ahol rengeteg barátot és inspirációt tudsz gyűjteni, akiktől egy csomó mindent tudsz tanulni.

Az előző bejegyzésben a digitális nomádokról írtam , de arról nem igazán esett szó, hogy mi is a legnagyobb kihívás számukra ebben az életstílusban. Szebbnél szebb helyeken élnek, közben dolgoznak, buliznak és élvezik a sokszor álomba illő életüket. Szabadok. Viszont tudjuk, hogy az éremnek mindig két oldala van. Az ő életükben az egyik legnagyobb kihívás a közösség, vagyis annak hiánya. A sok utazás miatt nincs állandó baráti társaságuk, se fix munkahelyük, ahova bejárnak, így nincs is közösség ahova tartoznak.

Digitális nomád? Micsoda? Kezdjük az elején.

Manapság elég sokan használják a digitális nomád kifejezést, nagyon felkapott dolog lett az elmúlt években. Az én értelmezésem szerint digitális nomádnak azt az embert hívják, aki életvitelszerűen utazik és közben dolgozik.

A világ bármely részéről tudnak dolgozni, csak egy laptopra és jó internetre van szükségük.

Az előző posztban arról írtam miért nem teszünk az álmainkért felnőttként és miért ragadunk benne a jól megszokott mókuskerékben. Gyerekként annyi mindenről álmodunk, mindig azt mondjuk, ha majd nagy leszek elutazom Dél-Amerikába, delfinekkel fogok úszni, benevezek a táncversenyre, megmászom a legnagyobb hegyet... és még folytathatnánk. Aztán telnek az évek, felnőttek leszünk, elkezdünk dolgozni, pénzt keresni és reálisabban gondolkozni. Az álmainkat berakjuk egy kis dobozba és csak ritkán nyitjuk ki és akkor is csak pár percre, mert a felnőtt agyunk gyorsan bekapcsol és azt mondja nekünk, hogy még nem jött el az ideje. Elárulok egy titkot, amire valószínűleg sokan rájöttetek már, sose lesz olyan, hogy tökéletes időzítés. Soha. Kifogásokat mindig fogunk találni. Most nem lehet, mert nincs elég pénzem, nincs időm, a szomszéd kiskutyájára kell vigyáznom egész nyáron, idén nem, de majd jövőre megcsinálom.

Pakolás. Nekem ez okozta a legnagyobb fejfájást és szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Tudtam, hogy számomra ez lesz az egyik legnagyobb kihívás. Képes vagyok órákat szánni a pakolásra, még akkor is ha csak 1 hétre utazom el valahova. Valószínűleg ez női dolog, mi nők legszívesebben mindent magunkkal vinnénk, hogy legyen választási lehetőségünk. Ha tehetném teleportálnám a szekrényem, benne az összes ruhámmal, cipőmmel, kabátommal és táskával. De sajnos erre nincs lehetőség, döntenem kell mi jön és mi marad. Lehet nem mindenki tud azonosulni ezzel a „problémával“, de azok akik igen, ők tudják, hogy ez tényleg nehéz. De van egy jó hírem, bele lehet jönni. Ha nekem sikerült összepakolnom a közép-amerikai útamhoz, akkor mindenkinek sikerül. Be kell vallanom azért segítséget kértem Anna barátnőmtől, aki megjárta többször az El Caminot és tudja minek kell feltétlenül benne lennie a csomagunkban. Persze Közép-Amerika nem egy el camino, ahol egész nap a hátadon van a hátizsák, itt csak az egyik szállásról kell eljutni a másikba, és elég valószínűleg azt sem gyalog teszi meg az ember. (Erre azért párszor emlékeztetnem kellett őt, amikor ki akarta rakni a hátizsákomból az ötödik pólót, mondván, hogy felesleges és csak nehezebb lesz tőle a csomagom.)

Biztos sokan álmodoztunk már arról, hogy egyszer elmegyünk egy egzotikus szigetre, elutazunk Kubába és salsázunk a tengerparton, felszállunk egy luxus ócánjáró hajóra és körbejárjuk a Karib-szigeteket. Álmodozunk a csodálatos utazásunkról, hogy miket fogunk majd ott csinálni, miket fogunk enni, milyen lesz majd a fehérhomokos tengerparton sétálni, egy függőágyban olvasni a kedvenc könyvünket és mojitot iszogatni a medence partján. Pár percig megengedjük magunknak, hogy ebben az álomvilágban éljünk és fantasztikusan érezzük magunkat. Tele vagyunk energiával és már csak a puszta gondolattól egész testünket elönti a bizsergés. Aztán hirtelen eszünkbe jut, hogy biztos egy vagyonba kerül egy ilyen út, ezért a szokásos kifogást használjuk, majd ha sok pénzem lesz, akkor elmegyek egy ilyen útra. Telnek az évek és néha-néha eszünkbe jut az álmunk, de sosem nézünk utána a részleteknek, az áraknak, nem teszünk lépéseket annak érdekében, hogy egyik reggel tényleg a tengerparti bungalowban ébredjünk fel, ahova annyira vágyunk.

Juhász Dóri vagyok a blog szerzője. 2017-ben úgy döntöttem, hogy mindent hátrahagyva nekivágok életem legnagyobb kalandjának és elkezdem végre azt csinálni, amire mindig is vágytam...ELKEZDEK UTAZNI. A tervem, hogy életvitelszerűen utazzak és közben online munkát végezzek. Első utam Közép-Amerikába vezetett és nem is akárhogy, hajóval jöttem :) 2 hét alatt szeltem át az Atlanti-óceánt és most itt az ideje, hogy felfedezzem Közép- és Dél-Amerikát! 

Az én történetem most kezdődik és szeretném megosztani veletek, hogy milyen is egy ilyen utazás az elejétől kezdve, amikor semmi más nincs nálad csak egy egyirányú jegy és egy hátizsák. A saját kalandjaim mellett szeretném bemutatni nektek azoknak az embereknek az életét, akik már évek óta így élnek, szebbnél szebb helyekre utaznak és élvezik minden egyes percét az életüknek. Ezeket a sztorikat a nomád történetek alatt fogjátok megtalálni. 

Remélem, hogy mind a saját, mind a többi utazó története inspirálni fog titeket arra, hogy Ti is elinduljatok és utazzatok, amennyit csak tudtok, hiszen olyan sok látnivaló van a világon.