Biztos sokan álmodoztunk már arról, hogy egyszer elmegyünk egy egzotikus szigetre, elutazunk Kubába és salsázunk a tengerparton, felszállunk egy luxus ócánjáró hajóra és körbejárjuk a Karib-szigeteket. Álmodozunk a csodálatos utazásunkról, hogy miket fogunk majd ott csinálni, miket fogunk enni, milyen lesz majd a fehérhomokos tengerparton sétálni, egy függőágyban olvasni a kedvenc könyvünket és mojitot iszogatni a medence partján. Pár percig megengedjük magunknak, hogy ebben az álomvilágban éljünk és fantasztikusan érezzük magunkat. Tele vagyunk energiával és már csak a puszta gondolattól egész testünket elönti a bizsergés. Aztán hirtelen eszünkbe jut, hogy biztos egy vagyonba kerül egy ilyen út, ezért a szokásos kifogást használjuk, majd ha sok pénzem lesz, akkor elmegyek egy ilyen útra. Telnek az évek és néha-néha eszünkbe jut az álmunk, de sosem nézünk utána a részleteknek, az áraknak, nem teszünk lépéseket annak érdekében, hogy egyik reggel tényleg a tengerparti bungalowban ébredjünk fel, ahova annyira vágyunk.

- Bocas del Toro - 

De miért csináljuk ezt? Szerintem félünk. Félünk, hogy ha elkezdünk utánanézni, tervezni és akár a barátainknak beszélni róla, akkor igazivá válik. Onnantól kezdve nem csak egy gondolat, és egy álom, amit régóta dédelgetünk, hanem egy cél, amit el szeretnénk érni. Egy cél, amit vagy elérünk vagy nem. Feltesszük magunknak a kérdést, hogy mi van, ha tényleg nem engedhetjük meg magunknak, ha valamiért tényleg nem sikerül elérnünk. Ilyenkor csalódunk és senki sem szeret csalódni, nem akarjuk rosszul érezni magunkat. Nem akarjuk beleélni magunkat, hogy lehetséges, majd később rájönni, hogy mégsem. De akkor ne álmodozzunk? Éljünk tovább a jól megszokott mókuskerékben, amikor egész héten a hétvégét várjuk, hogy végre azt csinálhassuk, amit szeretnénk (ha egyáltalán lesz energiánk még akkor), hogy végre találkozzunk a barátainkkal, sportoljunk, bulizzunk vagy csak pihenjünk otthon. A vasárnapokat persze már nem tudjuk tiszta szívből élvezni, mert aznap délután már eszünkbe jut, hogy másnap hétfő és az egész kezdődik előről.

Nekem szerencsém volt, mert az utolsó munkahelyemre igazán szerettem bejárni. Imádtam a kollégáimat, akiket nagyon gyorsan a barátaimnak tudhattam, felnéztem a főnökömre, akitől sokat tanultam, szerettem a munkámat és az irodát is. Így szerencsére nekem csak nagyon ritkán volt olyan érzésem, hogy nincs kedvem bemenni dolgozni, de a legtöbben szerintem nem így vannak ezzel, ahogy azelőtt én is mindig menekültem a munkahelyemről. Viszont még így sem hagyott nyugodni a gondolat, hogy telnek a hetek, a hónapok, minden változik, kivéve a saját életem. Annyi mindent szeretnék csinálni és tanulni, olyan sok helyre szeretnék elmenni, de egyszerűen nincs rá időm. Biztos vagyok benne, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki így érez. Sokan érezzük ezt, de csak kevesen vagyunk hajlandóak változtatni rajta.

Nekem a legnagyobb álmom mindig is az volt, hogy eljussak a Karib-szigetekre és salsázzak Kubában.

Ahogy ezeket a sorokat írom egy vízparti ház felső emeletén ülök és a Karib-tengerre néz az ablakom. Nem tudom leírni szavakkal az érzést, amit ilyenkor érzek, amikor csak kinézek az ablakon. Már maga a ház is fantasztikus, és főleg az inspiráló emberek, akikkel együtt bérelem, de számomra emellett a legtöbbet ez jelenti, hogy bármikor kimehetek és beleugorhatok a Karib-tengerbe. Nekem ez a tenger azt jelképezi, hogy megvalósítottam az álmomat, legalábbis egy részét. Ezért jelent ilyen sokat. Minden reggel, amikor kinyitom a szemem a vízet látom meg először, és nem akarámilyen víz ez...ez a Karib-tenger!

- Kilátás a "Mangrove Mansion"-ből, a házból, amit Bocas del Toron béreltünk -

Ez az én egyik álmom volt, de mindenkinek megvan a sajátja, amit már évek óta dédelget, de valamiért nem tette meg az első lépést, hogy valóra váltsa. Így el is érkeztünk a második miérthez. Szóval miért is nem ülünk még a Thaiföldre tartó repülőn? Valószínűleg azért, mert az álmaink elérésért dolgozni kell. Lássuk be, elég kevés esély van rá, hogy egyszer hazamegyünk és ott vár ránk az asztalon a repülőjegyünk a Maldív-szigetekre. Bárcsak így lenne, de az életben kevés emberrel történik ilyen. Nekünk kell megdolgozni értük, és pont ezért fogjuk igazán értékelni, amikor elérjük a célunkat. Minden egyes óra, amit a megvalósítása érdekében teszünk örömmel fog eltölteni minket és tapasztalatból mondom, megéri!

Egy fontos dolgot még meg kell említenem mielőtt tovább megyek. Azután, hogy leküzdöttük a félelmünket, elfogadtuk, hogy meg kell dolgoznunk majd az álmunkért, még van egy fontos tényező, amit nem szabad kihagynunk. Áldozatot kell hoznunk. Ez lehet kisebb vagy nagyobb áldozat, de abban biztosak lehetünk, hogy döntés elé leszünk állítva miről mondunk le az álmukért cserébe. Ha utazni szeretnénk, akkor szinte biztosak lehetünk abba, hogy az egyik dolog, amiről le kell majd mondanunk az a barátaink és a családunk társasága. Nagyon keveseknek adatik meg az a kiváltság, hogy az otthoni barátaikkal utazzák körbe a világot.

- Indulásra készen -

Az én helyzetemben ehhez még hozzájött a munkahelyem feladása és az imádott albérletem elhagyása egy időre. Számomra sem volt egyszerű döntés, előfordult, hogy elbizonytalanodtam és azt gondoltam hibát követek el. Az ember nehezen lép ki a jól megszokott mindennapi életéből. Eléggé elcsépelt mondás mostanában, de még mindig igaz, hogy „az élet a komfortzónán kívül kezdődik“. Tudom és legbelül akkor is tudtam, hogy jól döntök. Mindenkinek az tanácsolom, hogy tegye fel magának a kérdést: Biztos, hogy azt az életet élem, amit igazán szeretnék? Ha a válasz nem, akkor nincs más hátra mint megtenni az első lépést.

"Ask yourself what is really important and have the wisdom and the courage to bulid your life around your answer"

Neked mi az álmod és mit tettél ma, hogy közelebb kerülj hozzá?