Az előző posztban arról írtam miért nem teszünk az álmainkért felnőttként és miért ragadunk benne a jól megszokott mókuskerékben. Gyerekként annyi mindenről álmodunk, mindig azt mondjuk, ha majd nagy leszek elutazom Dél-Amerikába, delfinekkel fogok úszni, benevezek a táncversenyre, megmászom a legnagyobb hegyet... és még folytathatnánk. Aztán telnek az évek, felnőttek leszünk, elkezdünk dolgozni, pénzt keresni és reálisabban gondolkozni. Az álmainkat berakjuk egy kis dobozba és csak ritkán nyitjuk ki és akkor is csak pár percre, mert a felnőtt agyunk gyorsan bekapcsol és azt mondja nekünk, hogy még nem jött el az ideje. Elárulok egy titkot, amire valószínűleg sokan rájöttetek már, sose lesz olyan, hogy tökéletes időzítés. Soha. Kifogásokat mindig fogunk találni. Most nem lehet, mert nincs elég pénzem, nincs időm, a szomszéd kiskutyájára kell vigyáznom egész nyáron, idén nem, de majd jövőre megcsinálom.

"Be stronger than your strongest excuse"

Mindig csak majd... halogatunk. Én is. Ismerem az érzést nagyon is jól. De vannak dolgok, amiket nem érdemes halogatni és az a dolog, amire évek óta vágyunk és már csak ha rá gondolunk boldogságot érzünk belül, na azért érdemes dolgoznunk. A tökéletes idő sosem fog eljönni bár az is biztos, hogy mindenki életében lehet olyan helyzet, amikor valamiért tényleg nem lehet meglépni amit szeretnénk. Nekem például 2015-ben térdműtétem volt. Abban az évben, ha a fejem tetejére állok, se tudtam volna egy olyan hátizsákos utat bevállalni, mint most. De az is biztos, hogy általában sokkal több lehetőségünk van, mint azt elsőre gondolnánk és sokszor tényleg csak rajtunk múlik  mikor kezdünk el olyan életet élni, amit igazán szeretnénk. Amióta az eszemet tudom én csak utazni akartam. Az utazás szerintem mindenkit többé tesz, rengeteg dologra megtanít és meg is változtat. 

Számomra az egyik nagy álom a Karib-tengerben fürdeni és salsázni Kubában a helyiekkel. Kubáról a fejemben egy olyan kép él, hogy mindenki táncol az utcán, meleg van és gyönyörű a tengerpart. Kell ennél több? Nekem nem! Ahogy sokunkkal lenni szokott teltek az évek és én még mindig csak álmodoztam, hogy egyszer elmegyek a Karib-szigetekre, de nem igazán tettem érte semmit. Nekem is megvolt a saját kis dobozom és csak néha nyitottam ki. Minden évben amikor arról volt szó, hogy hova utazzak valahogy sose mertem azt mondani, hogy elutazom Kubába. Azt gondoltam oda majd akkor jutok el, amikor már nagyon sok pénzem lesz. Aztán elkezdtem mindenféle utazással kapcsolatos előadásokra járni, mint például Backpacker Bori Bakancslista előadása vagy Utazómajom - Repjegyfoglalási tippek előadása. Már éreztem, hogy közeledik a nap, amikor valóra váltom az álmom, bár még nem tudom pontosan hogyan fogom megtenni. Könyveket és blogokat olvastam és már szinte láttam, ahogy a tengerparton sétálok. Elkezdtem elhinni, hogy lehetséges. Ez talán a legfontosabb, itt kezdődik minden.

Ezután jön az elhatározás. El kell döntenünk magunkban, hogy igenis ezt meg fogjuk csinálni, mert meg szeretnénk csinálni. Magunkért, nem másért. Pinteresten találtam egyszer egy képet, amin ez ált: „I’m doing this for me.“ („Ezt most magamért csinálom“) Kinyomtattam és kiraktam a hűtőszekrényemre a többi mellé :) (A hűtőszekrényre szerintem érdemes motiváló dolgokat kirakni, mert szinte biztos, hogy naponta többször látni fogjuk, hiszen ott tároljuk a túrórudinkat, és a napunk nem teljes túrórudi nélkül.) Mindezek után megtenni az első lépést már nem is olyan nehéz.

Nehéz megmondani pontosan mikortól is kezdődik az én történetem, de talán nem tévedek sokat, ha azt mondom, hogy 2016 végén. Munkahelyet váltottam és mit ad a sors az új cégnél mind a főnököm, mind az egyik kollégám igazi világjárók voltak. David nyáron költözött Budapestre Dominikáról és rengeteget mesélt az ottani életről. Imádtam hallgatni a történeteket az élelmiszerbolt előtt bachatázó emberekről és majdnem elájultam, amikor megláttam a képeket a Karib-tenger színeiről. Ez szebb, mint gondoltam! Aki ismer, az tudja, hogy mennyire imádok táncolni. Nekem a tánc adja meg azt a fajta flow érzést, hogy teljesen elveszek a pillanatban. Egyszerűen IMÁDOM!

Januárban a szülinapomra két utazással kapcsolatos könyvet kértem, az egyik Backpacker Bori - Hogyan menjünk világgá, a másik pedig Travellina – Világutazók kézikönyve volt. Imádtam mindkét könyvet és biztos vagyok benne, hogy sokat segítettek abban, hogy meghozzam a döntésem, idén elutazom a Karib-szigetekre. Emlékszem, amíg olvastam őket sokszor úgy mentem be a munkahelyemre, hogy azzal poénkodtam Nórinak és Davidnek, a kollégáimnak barátaimnak: „ha egyik reggel nem vagyok itt és a facebookomon a Beach Boys - Kokomo című számot látják kiposztolva, akkor már a reptéren vagyok, kezemben az egyirányú repjegyemmel és a hátizsákommal“. Induláskor tényleg kiraktam ezt a számot, nagyon szeretem és még most is alig hiszem el, hogy voltam Arubán!

- Aruba - 

Egyre többet gondolkodtam rá, a fejemben már terveztem, hogy mikor lenne érdemes elmenni, valószínűleg ősszel, amikor itthon már kezd egyre sötétetebb és hidegebb lenni. Tartogattam a szabadnapjaimat, hogy el tudjak menni legalább 2 hétre (akkor még azt gondoltam csak egy 2 hetes utazásra megyek). Emlékszem félve említettem meg a tervemet a kollégáimnak, amikor a nyári szabadságokról volt szó, mert bennem is erősen dolgozott a félelem, hogy ha most kimondom hangosan, akkor már nem csak én fogom tudni, hogy ezt szeretném. Akkor tenni kell a célomért viszont azt se tudtam hol kezdjek neki. A főnököm, aki szintén imád utazni ezt mondta, „ha elmész ilyen messzire, kötöttségek nélkül menj. Ne legyen semmi itthon, amiért vissza kell majd jönnöd 2 hét múlva“ Ez a mondtad nagyon megragadt. Nyáron blogokat olvastam és egyre erősebb volt bennem az érzés, hogy elmegyek, de még mindig nem volt konkrét tervem.

Minél több cikket olvastam a térségről, egyre bizonytalanabb lett a célország. Kuba mellett képbe került Dominika, majd Közép-Amerika is. Ha már ilyen messzire megyek, miért ne néznék meg más országokat is?! Elkezdtem önkéntes munkákat nézegetni, először csak úgy viccből. Annyira jókat találtam, hogy komolyan elgondolkodtam rajtuk és a mai napig emlékszem a délutánra, amikor egyszer csak belém hasított az érzés, hogy mennem kell. Teljesen felpörögtem, olyan sok jó érzés futott át rajtam, hogy csak úgy szétrobbantam a sok energiától. Aznap pont a szokásos heti találkozónk napja volt 2 nagyon jó barátnőmmel, Lillával és Fannival, gondoltam tökéletes alkalom lesz arra, hogy teszteljem rajtuk az ötletemet. Elmontam nekik, hogy arra gondoltam elmegyek egyedül Közép-Amerikába és nem tudom mikor jövök haza. Egyiköjük sem lepődött meg úgy igazán, mindketten azt mondták, hogy szerintük nagyon jó ötlet, csináljam meg.

- St Kitts -

A következő napokban elkezdtem mondogatni a tervemet a közeli barátaimnak és a családomnak. Mindannyiuknak annyira hálás vagyok, hogy mindamellett, hogy néhányuk (főleg anyukám) szemében láttam a rémületet, amikor közöltem, hogy mindezt egyedül tervezem, egytől egyig mindenki támogatott a tervemben. Elkezdtem repülőjegyeket nézegetni és listát írni a teendőkről, bár még nem tudtam pontosan mikor és hova fogok menni, főleg azt nem hogy mennyi időre. A végső lökést backpacker Bori adta meg. Elmentem a Freedom X Fest előtt szervezett meetupjára és megláttam a pultnál. Gondoltam odamegyek és kérdezek tőle pár gyakorlati dolgot az úttal kapcsolatban. Elkezdtünk beszélgetni, majd feltett egy kérdést: „Ha ugyis Közép-Amerikába mész, miért nem jössz velük a Nomad Cruise-zal?“ Hallottam már korábban erről a cruise-ról, bár részleteket nem tudtam. Megkérdeztem mikor indul a hajó és mondta, hogy szeptember 25-én a Kanári-szigetekről. 6 hét múlva! Nem, az nekem túl korai gondoltam először. Nagyon érdekes emberekkel ismerkedtem meg, de emlékszem egész este azon gondolkodtam, hogyan tudnék mindent elintézni 6 hét alatt, hogy én is rajta lehessek a hajón. Hazafelé menet már biztos voltam benne, hogy elküldöm a jelentkezésemet lesz, ami lesz. Így legalább a szüleim is megnyugodhatnak, hogy nem teljesen egyedül megyek a világ másik felére. Annyira vártam a választ, mint gyerekkoromban a Karácsonyt.  Amikor megtudtam, hogy mehetek majd kiugrottam a bőrömből örömömben :) Még szerencse, hogy a telefonomban, már ott volt a lista a teendőkről, mert nagy szükségem volt rá.

6 hetem volt elintézni mindent. Beszerezni az összes szükséges dolgot az úthoz, megkapni az oltásokat, biztosítást kötni, az albérletet elintézni és persze a munkahelyemen bejelenteni mire is készülök. Emlékszem éjjel-nappal ezen pörögtem, még éjszaka is, annyira izgatott voltam. Egy részem persze szomorú is volt, mert tudtam, hogy nem fogom látni a családomat és a barátaimat hosszú ideig, de tudtam, hogy nem fogom megbánni a döntésem. Egyetlen nap volt, amikor azon gondolkodtam, normális vagy Dóri?! Szuper életed van itthon és eldobnád mindezt egy utazásért?! Igen! Most is ugyanígy döntenék. Már ezalatt a pár hét alatt annyi mindent adott nekem ez az út, hogy ha esetleg „csak“ egy pár hónapos utazás lesz ebből az egészből, nekem már akkor is megérte.

Még mielőtt bárki azt gondolná, hogy gazdag családból származom és a szüleim vagy bárki más finanszírozza az utamat, vagy örököltem, vagy évekig milliókat kerestem havonta... csalódást kell okoznom, mert egyik állítás sem igaz. Az elmúlt években teljesen átlagos életet éltem, dolgoztam, szórakoztam és próbáltam félrerakni. Egyelőre a megtakarításaimból utazom és inspirációkat gyűjtök a következő lépéshez, hogyan tudok életvitelszerűen utazni és közben online dolgozni. Már csak emiatt is megérte a Nomad Cruise-zal jönnöm, mert teli volt ilyen emberekkel, akiktől rengeteget lehetett tanulni. (Itt fontosnak tartom megemlíteni, hogy mindenkit óva intenék attól, hogy csapot papot otthagyva nekiinduljon a világnak megtakarítás nélkül. Szerintem mindenkinek kell az a biztonság érzés, hogy ha bármi történik van hova nyúlnunk és legrosszabb esetben veszünk egy repjegyet és hazamegyünk.) 

Mindenkit csak buzdítani tudok, hogy tegye meg az első lépést még ma az álmai felé, mert megéri. Nem kell nagy dolgokra gondolni, elég például annyi, hogy például azt mondjuk, ezen a héten inkább nem megyek el bulizni/moziba és inkább félre teszem a pénzem, mert egy számomra sokkal fontosabb dologra szeretném majd költeni. Amióta elindultam otthonról egy percre sem szerettem volna máshol lenni és szerintem ez az igazi boldogság.

- Bocas del Toro, Panama - 

De mi is pontosan ez a Nomad Cruise? A következő posztból kiderül :)